Idén hetedik alkalommal rendezték meg a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjátadó gálát

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjátadón köszönjük meg a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli magyar, valamint magyarországi nemzetiségi pedagógusok és tehetségsegítő szakemberek munkáját. A díjakat a Hagyományok Házában tartott ünnepi Tehetséggálán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára adta át 58 szakembernek, 1 tehetséggondozó szervezetnek, illetve 6 önkormányzatnak.

A Bonis Bona díjat idén négy személyi kategóriában lehetett elnyerni: „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségfejlesztő” és „Kiváló tehetségsegítő” címen. Ebben az elismerésben összesen 55-en részesültek. „Kiváló Tehetséggondozó Szervezet” kategóriában „A Matematika Összeköt Egyesület” tevékenységét díjazták, 3 szakember pedig Életmű díjat vehetett át. Tehetségbarát Önkormányzat díjjal idén 6, a tehetséggondozást példaértékűen támogató önkormányzat tevékenységét ismerték el.

A „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségfejlesztő” és „Kiváló tehetségsegítő” kategóriákban összesen 389 érvényes, nyílt jelölés érkezett a tehetséggondozó szakemberek igazgatóitól, kollégáitól, diákjaitól, illetve a szülőktől. A jelöléshez két ajánló által készített közös ajánlás volt szükséges. Az ajánlók intézményvezetők, kollégák, szülők és tanítványok is lehettek. Az ajánlásokról szakmai előértékelés után a Pályázati Bizottság döntött.

A „Kiváló tehetséggondozó szervezet” díjra olyan hazai és határon túli tehetséggondozó szervezeteket lehetett javasolni, amelyek legalább 5 évre visszamenően folyamatos és kiváló tehetségsegítő tevékenységet végeztek, és ennek hatása igazolható is a tehetséges gyermekek, fiatalok körében.

Az „Életműdíjak” olyan tehetséggondozó szakemberek, illetve egyéb tehetségsegítő személyek jelölését várták, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.

Szintén az Országos Tehetséggálán adták át a Tehetségbarát Önkormányzat díjakat is, amelyre a települések maguk pályázhattak. A díj azokat az önkormányzatokat kívánja elismerni, amelyek alapvető feladataik ellátásán túl, példaértékű módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok felkutatásához, támogatásához, hatékony együttműködéseket folytatva a tehetséggondozó szervezetekkel. A díjra két kategóriában lehetett pályázni: községek, városok önkormányzatai; illetve a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatai.

A 2013-ban alapított, „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat eddig összesen több, mint 800 pedagógus vehette át. Jelöléseket 2019. május 06-ig lehetett benyújtani. A 2013-ban alapított elismerés forrását 2019-ben is a Nemzeti Tehetség Program (NTP) biztosítja, melynek egyik fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatásáért. 

Kiváló Tehetséggondozó díjat vehetett át:

  1. Ben Slimenené Czipa Boglárka Piroska (magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv, Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium);
  2. Bogáthy Gábor (trombitatanár, fúvószenekar karnagy, Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola);
  3. Borbás Gáborné (matematika, Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium);
  4. Csuka Tímea Gabriella (gordonka, Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola);
  5. Esztelecki Péter (számítástechnika és informatika, adatbáziskezelés, programozás Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium);
  6. Dr. Gaál István Ákosné (matematika, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium);
  7. Gortva Tamás (magyar nyelv és irodalom, Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium);
  8. Huma Erzsébet Rozália (matematika, informatika, Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola);
  9. Kissné Kocsis Marianna (magyar nyelv és irodalom, Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium);
  10. Kokas Erzsébet (népi ének, népi játék módszertan és gyakorlat, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola);
  11. Kósáné Robb Olga (számítástechnika, informatika Lenti Arany János Általános Iskola és AMI)
  12. Kutrovácz László (kémia, biológia, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium);
  13. Letek László (testnevelés, Földes Ferenc Gimnázium);
  14. Mengyán Pletikoszity Ildikó (iskolapszichológus, pszichológiatanár, polgári nevelés tanára, Dositej Obradovic Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya);
  15. Mészáros Tibor (történelem; SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola);
  16. Molnár-Sáska Ildikó (matematika, Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium);
  17. Szollár-Nikolics Zsuzsanna (tánc, színház, pódiumművészet, alkotóművészet, Nagykanizsa, Honvéd Kaszinó);
  18. Pap Tamás (ének-zene, egyházi ének, karnagy, Pécsi Református Kollégium);
  19. Sárga Jánosné (matematika, környezetismeret, Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola);
  20. Siposné Tóth Krisztina (matematika-fizika szakos középiskolai tanár, Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola);
  21. Szakács Zoltán (testnevelés szakos középiskolai tanár, Piarista Gimnázium);
  22. Tóth Lászlóné Csépe Milla (festészet és grafika, Maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola);
  23. Vörösházi György (statika-szilárdságtan, építési ismeretek, vasbeton szerkezetek, Győri Műszaki SZC Hild József Építőipari Szakgimnáziuma);
  24. Zalán Csaba (testnevelés, Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda); és
  25. Zöldi Éva (francia nyelv és irodalom, Pécsi Leőwey Klára Gimnázium).

Életműdíjat vehetett át:

  1. Dr. Balogh László (Debrecen, Magyar Tehetséggondozó Társaság, Debreceni Egyetem, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége);
  2. Lévainé Kovács Róza (Karcag, Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola); és
  3. Szakácsné Nemere Györgyi (Budapest, Emberi Erőforrások Minisztériuma).

Kiváló Tehetségfejlesztő díjat vehetett át:

  1. Balatincz Gyöngyi (magyar nyelv és irodalom; technika, életvitel és gyakorlat; vizuális kultúra, Nagyatádi Általános Iskola Móricz Zsigmond Tagintézménye);
  2. Barla Ferenc (fizika, fizikatörténet, bevezetés a nukleáris technikába, Széchenyi István Egyetem);
  3. Bogdán Réka (magyar nyelv és irodalom, matematika, környezetismeret, Napkerék Egyesület);
  4. Dr. Kerekesné Kádár Marianna (angol nyelv, történelem, magyar nyelv és irodalom, Nyíregyházi Bem József Általános Iskola);
  5. Dr. Sebők Melinda (modern magyar irodalom, irodalomtanítás módszertana, világirodalom, Károli Gáspár Református Egyetem);
  6. Draskóczy Lídia Éva (hegedű, mélyhegedű, Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola);
  7. Elekné Aranyos Mária Krisztina (magyar nyelv és irodalom, színjáték, drámajáték, Premier Alapfokú Művészeti Iskola);
  8. Filep Doina Otilia (fizika, kémia, informatika, Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola);
  9. Földi Béla (kortárs tánc, art jazz; Budapest Táncszínházért Alapítvány);
  10. Jékey Franciska (értelmileg akadályozottak pedagógiája szakterület, művészeti nevelés, Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola);
  11. Király Istvánné (matematika, Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola);
  12. Nagy-Czirok Lászlóné (fizika, Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola);
  13. Nagy Éva Vera (ének-zene, szolfézs, kórusvezetés, Kodály Zoltán Népfőiskola);
  14. Szabóné Nagy Judit Ildikó (színjátszás, média, BGE Külkereskedelmi Kar kommunikáció és Médiatudományi Intézet / "SZÍN- TÉR" /Színjátszó-Versmondó/ Egyesület);
  15. Nagyné Czikó Julianna (vizuális kultúra, matematika, technika, Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola);
  16. Nyakóné Kántor Mária (földrajz, testnevelés, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium);
  17. Saláta Ugrai Krisztina (általános iskolai osztálytanító, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka);
  18. Sósné Kádár Marianna (angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, tehetségfejlesztő speciális modulok, Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda);
  19. Szűcs Judit (óvodapedagógus szakterület: anyanyelvi fejlesztő és korrekciós nevelés szak, tehetségfejlesztő óvodapedagógus szakvizsga, Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde);
  20. Váminé Hegyi Angéla (kémia, magyar nyelv és irodalom, Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola).

Kiváló Tehetségsegítő díjat vehetett át:

  1. Császár István (szakszolgálati tehetségazonosítás, megyei tehetséggondozás segítése, Szolnoki Tankerületi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat);
  2. dr. Cziráki Szabina Katalin (tehetséggondozás koordinációja, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, OTDT Titkárság);
  3. Feszt Tímea (szociológus, krónikusan beteg gyerekek és fiatalok rehabilitációja, Trappancs Egyesület/Magyar Szervátültetettek Szövetsége);
  4. Halász Ferenc (magyar tannyelvű kisebbségi oktatás, oktatásszervezés, projektmenedzsment, Temes megyei Tanfelügyelőség)
  5. Kopeczky Péter Zoltán (testnevelés és sport, PTE Gyakorló Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda (Babits Gimnáziuma)
  6. Orosz László (informatika, biológia, technika, Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola)
  7. Tomolya Róbert (informatika, matematika, Gymnázium, Fiľakovo -Gimnázium, Fülek)
  8. Sári Péter Attiláné (tehetséggondozás szervezése, vezetése, irányítása, Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Szakszolgálat)
  9. Szécsiné Festő-Hegedűs Margit Gizella (matematika, informatika, fizika, Varga Katalin Gimnázium)
  10. Tóth Júlia (történelem, Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium)

Kiváló Tehetséggondozó Szervezet díjat a debreceni „A Matematika Összeköt Egyesület” kapta.

Tehetségbarát Önkormányzat 2019 díjat

1.           Tata Város Önkormányzata,
2.           Kisvárda Város Önkormányzata,
3.           Nagykőrös Város Önkormányzata,
4.           Karcag Városi Önkormányzata,
5.           Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, és
6.           Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata kapta.