10 éves lett a Nemzeti Tehetség Program

Március 22-én ünnepelte tíz éves jubileumát a Nemzeti Tehetség Program a Budapest Talent Summit 2018 nagyszabású rendezvénysorozat keretében, az Országházban. Az Új Nemzedék Központ által szervezett háromnapos rendezvénysorozat első napjának fókuszában a Nemzeti Tehetség Program tíz évének fontosabb állomásai és kiemelkedő eredményeinek bemutatása állt, ahol egyúttal sor került a sikerek közös megünneplésére is, ünnepi Gálavacsora keretében.

A Nemzeti Tehetség Program, mint nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő keretrendszer az eseményhez szorosan kapcsolódó, másnapi V4 nemzetközi tehetségkonferencián is bemutatásra került a tagállamok szakértői és szakpolitikusai előtt. Az eseményen részt vett Balog Zoltán, emberi erőforrás minisztere és Novák Katalin család- és ifjúságért felelős államtitkár.

Felismerve azt, hogy tehetséggondozás, a tehetségvagyonnal való gazdálkodás nemzeti, nemzetstratégiai érdek, a Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI.13. OGY határozat) elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően 20 évre határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben, a tehetséggondozásban – ezzel kiemelt lehetőséget biztosítva az anyaországi és a külhoni magyar tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és tervszerű segítésére. A húsz évre kiterjesztett program kiszámíthatóságot jelent a tehetségek és a tehetségesekkel foglalkozó szakemberek számára. Többek között ez teszi a Nemzeti Tehetség Programot nemzetközi szinten is egyedülálló kezdeményezéssé.

A rendezvényen részt vettek a hazai és határon túli magyar tehetségtámogató szervezetek, intézmények, felsőoktatási köznevelési és szakképző intézmények, valamint a szakpolitika képviselői és szakértői, akik plenáris és szekció-előadások keretében áttekintették az elmúlt tíz év legfontosabb eredményeit és pódiumbeszélgetés keretében vitatták meg a Nemzeti Tehetség Program jövőjére vonatkozó legfontosabb kérdéseket, lehetőségeket. A rendezvényen lehetőséget kaptak a fiatal tehetségek is a bemutatkozásra zenei és prózai produkciók formájában.

A konferencián elhangzott előadások prezentációi az alábbi linkeken keresztül megtekinthetők: