A Nemzeti Tehetség Központ online mérési rendszere (Tehetségműhely 12.)

A Nemzeti Tehetség Központ 2016 óta dolgozik a tehetségszűrés és tehetségazonosítás rendszereinek, és komplex eszközeinek fejlesztésén. Az elmúlt 5 év során teljes körű tehetségazonosítási rendszert, és ehhez kapcsolódó eljárásrendet alakítottunk és próbáltunk ki, ami egyéni tanulói szintű visszajelzések segítségével alapozza meg és segíti a szakszerű tehetségtámogatást.

A Nemzeti Tehetség Központ 2016 óta dolgozik a tehetségszűrés és tehetségazonosítás rendszereinek, és komplex eszközeinek fejlesztésén. Az elmúlt 5 év során teljes körű tehetségazonosítási rendszert, és ehhez kapcsolódó eljárásrendet alakítottunk és próbáltunk ki, ami egyéni tanulói szintű visszajelzések segítségével alapozza meg és segíti a szakszerű tehetségtámogatást. Ezen belül is a tehetségazonosítást támogató online elektronikus rendszer került kialakításra, amely magában foglalta a mérőeszközök adaptálását, standardizálását vagy kifejlesztését, az informatikai felület fejlesztését, pilot mérések végrehajtását, illetve a tehetségekkel foglalkozó szakembereknek az eszközök használatára való felkészítését is. Ennek a széles szakmai munkának a megalapozását, a folyamatát és az eredményeit mutatja be a Tehetségműhely 12. kötetünk.

Dokumentumok: 
CsatolmányMéret
PDF ikon tehetsegmuhely_12_kotet.pdf2.03 MB