A Tehetségek Magyarországa projekt nyitórendezvénye

TEQ-BALL mérkőzés Torghelle Sándorral és Juhász Rolanddal, füstölgő kémcsövek és Slam Poetry, vagy éppen dobfelszerelés, kötéltánc. Interaktív standokon keresztül, különféle tehetségterületeken próbálhatták ki magukat az EFOP-3.2.1-15-2016-00001 – Tehetségek Magyarországa szombati nyitórendezvényén résztvevő fiatalok, valamint szakmai konferencián ismerhették meg az érdeklődők a projekt céljait és programjait.

A 6,5 milliárd forint összegű európai uniós forrásból megvalósuló EFOP-3.2.1-15-2016-00001 – Tehetségek Magyarországa című projektet az Új Nemzedék Központ (ÚNK) és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) közösen, konzorcium formájában valósítja meg 2020-ig. 

A program célja többek között a tehetségazonosítás elősegítése és tehetséggondozó programok támogatása, kialakítása. Emellett a tehetségsegítő hagyományok őrzése, gazdagítása és a nevelési-, oktatási intézmények szakmai tevékenységének fejlesztése is nagy hangsúlyt kap a projektben.

A Tehetségek Magyarországa nyitórendezvényén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőbeszédében kiemelte, a tehetséges fiatalok felkutatása, megtartása, gondozása komoly feladat, ehhez szükséges, de nem elég egy kormánydöntés és a források hozzárendelése. Hangsúlyozta, a tehetséggondozás egy szakma, az e területen segítő szakemberek munkája nélkülözhetetlen, hiszen nélkülük a program nem érné el a megfelelő célcsoportot.

A projekt a szülőkre, nagyszülőkre is fókuszál, továbbá a rejtett és hátrányos helyzetű tehetségek felismerését is szem előtt tartja annak érdekében, hogy minél több tehetségterületen nyíljon lehetőség a kiemelkedő képességek felismerésére, gondozására.

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az eseményen elmondta: a program több elemből áll, fontos része a tehetségazonosítás, az egységes hozzáférés biztosítása, az egyéni ösztöndíjak rendszere, a mentor/tutor-hálózat kialakítása, az életpályakövetés és a tehetséges fiatalok családjainak támogatása. A Tehetségek Magyarországa program a magyar fiataloknak és fiatalokról szól, a kormány célja, hogy a tehetségek érezzék, számíthatnak a kormány segítségére – emelte ki az államtitkár.