Megjelent a Tehetségműhely sorozat 12. kötete: A Nemzeti Tehetség Központ online mérési rendszere

Elkészült legújabb kiadványunk, a Tehetségműhely sorozat 12. kötete.

A Nemzeti Tehetség Központ 2016 óta dolgozik a tehetségszűrés és tehetségazonosítás rendszereinek, és komplex eszközeinek fejlesztésén. Az elmúlt 5 év során teljes körű tehetségazonosítási rendszert, és ehhez kapcsolódó eljárásrendet alakítottunk és próbáltunk ki, ami egyéni tanulói szintű visszajelzések segítségével alapozza meg és segíti a szakszerű tehetségtámogatást. Ezen belül is a tehetségazonosítást támogató online elektronikus rendszer került kialakításra, amely magában foglalta a mérőeszközök adaptálását, standardizálását vagy kifejlesztését, az informatikai felület fejlesztését, pilot mérések végrehajtását, illetve a tehetségekkel foglalkozó szakembereknek az eszközök használatára való felkészítését is. Ennek a széles szakmai munkának a megalapozását, a folyamatát és az eredményeit mutatja be a Tehetségműhely 12. kötetünk.

A kiadvány letölthető innen.