Események

2017. november 23-án Győrben zajlott le az EFOP-3.2.1-15-2016-00001 „Tehetségek Magyarországa” kiemelt projekt keretében megvalósuló szakmai rendezvénysorozat első állomása. A program kiemelt célja a környező országokkal, illetve a közép-európai térséggel történő szorosabb szakmai...
Az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa projekt egy önálló, Tehetséggondozás címet viselő szekció keretében mutatta be eddigi eredményeit a XIX. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián
Idén ősszel négy alkalommal vettünk részt a megyei Kormányhivatalok által szervezett pályaválasztási kiállításokon. A rendezvények alapvető célja volt, hogy segítséget nyújtson a pályaválasztás előtt álló diákoknak, szüleiknek a sikeres döntés meghozatalában, alapozva a helyi...
Harmincnyolc oktatási intézmény kapott Minősített Tehetséggondozó Műhely (MTM) címet; az erről szóló oklevelet Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára és Ekler Gergely, az Új Nemzedék Központ...
2018-ban 10 százalékkal nagyobb forrás áll majd rendelkezésre a tehetséges gyermekek támogatására – jelentette be Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár azon a kétnapos nemzetközi konferencián, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó...
TEQ-BALL mérkőzés Torghelle Sándorral és Juhász Rolanddal, füstölgő kémcsövek és Slam Poetry, vagy éppen dobfelszerelés, kötéltánc. Interaktív standokon keresztül, különféle tehetségterületeken próbálhatták ki magukat az EFOP-3.2.1-15-2016-00001 – Tehetségek Magyarországa szombati...

Oldalak